A tagállamok az uniós csatlakozással valóban lemondanak hatáskörük egy részéről, és azt az EU-ra átruházzák. A következő hatáskörök (ún. kompetenciák) léteznek:
- kizárólagos hatáskör: Ezeken a területeken az EU alkothat kötelező érvényű szabályokat, a tagállamok pedig csak az EU kifejezett felhatalmazása alapján tehetnek intézkedéseket. Az ide tartozó terület például a vámunió vagy a monetáris politika azon tagállamok tekintetében, amelyek hivatalos pénzneme az euró.
- megosztott hatáskör: Mind az EU, mind a tagállamok alkothatnak és elfogadhatnak kötelező erejű jogi aktusokat, de a tagállamok csak olyan mértékben élhetnek e jogokkal, amilyen mértékben az EU hatáskörét gyakorolta, vagy annak gyakorlásáról lemondott. Ide tartozik például a környezetvédelem és a fogyasztóvédelem.
- támogató hatáskör: Az Unió csak a tagállamok intézkedéseinek támogatására, összehangolására vagy kiegészítésére rendelkezik hatáskörrel. Ezeken a területeken tehát nincsen jogalkotási hatásköre, és nem avatkozhat bele a tagállamoknak fenntartott hatáskörök gyakorlásába. Az ide tartozó terület például a kultúra és az idegenforgalom; de kifejezetten nemzeti hatáskör az oktatás és a szakképzés, vagy az egészségügy és a szociális ellátás is. Az EU-nak tehát nincs jogköre sem az egészségügyi ellátásunkat, sem a nyugdíjunk összegét illetően.
Ezen túl érdemes megjegyezni, hogy a legtöbb döntés kormányközi alapon, az Európai Unió Tanácsában születik, ahol a tagállamok miniszterei – így tehát a mindenkori magyar kormány minisztere is – döntenek az adott kérdésekről.