Európai uniós ügyekről fiataloktól fiataloknak.

Egy euroszkeptikus, aki szerint az EU-t muszáj megmenteni

2016. május 13. - Görbe Uborka

Április elején jelent meg egy cikk a brit liberális újságban, a Guardianben, amely a „Miért muszáj megmentenünk az EU-t” címet viselte. Ez magában nem meglepő egy EU-párti napilaptól, az viszont igen, hogy a meglehetősen hosszú publicisztikát nem más jegyezte, mint Janisz Varufakisz volt görög pénzügyminiszter. Rá az adósságválság alatt tanúsított, megalkuvást nem ismerő stílusáról emlékezhetünk, és arról, hogy hangosan kritizálta a Trojka és az eurócsoport – általa antidemokratikusnak titulált – intézményeit.

Varufakisz népszerűsége, bizonyos határokon átívelő baloldali körökben, ennek köszönhetően töretlen, amelyhez hozzájárul rocksztár-szerű imidzse, amelyet maga is szívesen táplál azzal, hogy gyakran motorral, bőrdzsekiben jelenik meg olyan fontos megbeszéléseken, ahol mások a nyakkendőjüket sem merik meglazítani. Német állami tévé (a ZDF) egyenesen Bruce Willis karakteréhez hasonlította a „Drágán add az életed” sorozatból.

varufarkisz.jpg

Janisz Varufakisz 

Varufakisz más, volt pénzügyminiszterekkel ellentétben nem összeesküvés-elméletes regényekből tanulta a nemzetközi gazdaságtant. A gimnázium Görögországban való elvégzése után Angliában szerezte meg az alap- és középfokú diplomáját és a doktorátusát is, majd Ausztráliában, Görögországban, Angliában és az Egyesült Államokban is tanított. Mintegy tíz (angol nyelvű) közgazdaságtan könyv és több mint ötven cikk fűződik a nevéhez, főleg a játékelmélet és a (nemzetközi) politikai gazdaságtan területeiről. Természetesen ez még magában semmit sem jelent, ám Varufakiszra főleg azért érdemes figyelni, mert saját blogján, illetve a New York Times és a Guardian hasábjain nem csak saját nézeteiről, elveiről vall nagy részletességgel, de a zártkörű találkozókról  is árul el kulisszatitkokat (például, hogy első találkozásukkor a német pénzügyminiszter nem fogadta el a kéznyújtását). Ékes angolsággal írott, meglepően őszinte publicisztikáiban olyan kérdéseket feszeget, mint a demokrácia és a kapitalizmus jövője, a baloldali mozgalmak felelőssége vagy éppen a jólét, mint kvázi megfoghatatlan közgazdasági fogalom.

Varufakisz véleménye szerint a hetvenes évektől, avagy az első olajválság óta, exponenciálisan erősödik a banki szektor szerepe, amely már nem csak a termelő szektor kiszolgálója (pl. befektetési kölcsönök formájában), hanem maga vált irányító erővé (ún „financializáció”). Szerinte ennek keretében olyan bonyolult, sokszor valós fedezet nélküli pénzügyi papírok jelentek meg, amelyek még sok bank, állam vagy hitelminősítő intézet sem képes teljes valójukban megérteni. Fontos megjegyezni, hogy ez is közrejátszott a 2008-as gazdasági világválság létrejöttében. A bankszektor ilyenfajta megerősödése annak köszönhető – fogalmazott a volt pénzügyminiszter – hogy egyrészt a bankok által „termelt” rengeteg pénz az államoknak is csábító, másrészt a média felvásárlásával a bankszektor közvetlen politikai nyomást képes gyakorolni a regnáló kormányzatra, hogy szociális programok helyett a dereguláció és egyéb neoliberális-jellegű gazdaságpolitikák útját válassza. Ezt egyfajta „fausti egyezségnek”  tartja, amelybe a korabeli államfők (Callaghan, Blair vagy éppen Schröder) azért mentek bele, hogy elkerüljék a bankok által irányított média kritikáját és egyben megszabaduljanak attól a folytonos, kimerítő harctól, amelynek során a tőkésekre magasabb adókat próbáltak kiróni, hogy az abból befolyó bevételeket a szegények felé újra eloszthassák.

Varufakisz – aki magát „következetlen marxistának” tartja – figyelmeztet, hogy hiba lenne (Lenin nyomán) azt hinni, hogy „a dolgoknak először romlaniuk kell, hogy később jobbá válhassanak”, mivel a szomorú igazság az, hogy egy országban a dolgok a végtelenségig tudnak romlani anélkül, hogy bármit is javulnának. Szerinte egy demokratikus baloldali forradalomban hinni a jelen helyzetben nem csak fölösleges, de butaság is, tekintve, hogy az európai demokrácia jövője van veszélyben. Ezért ő radikális programok helyett a megegyezésre, a közös nevező megtalálására törekszik a konzervatívokkal és neoliberálisokkal, még akkor is, ha ezt az „elvtársai” árulásnak tekintik.

Indoklásként a Thatcher-féle Nagy-Britannia példáját hozza fel, ahol a radikális baloldal kárörvendő várakozással figyelte, hogy a munkanélküliség emelkedése és az életszínvonal meredek zuhanása az embereket az utcára kényszerítette. Ám a nevezett baloldal mégsem volt képes őket megszólítani, rajtuk keresztül egy új, igazságosabb társadalmi rendet felépíteni. Véleménye szerint a társadalmi és gazdasági rendszerek krízise csak az olyan radikális, legfőképp a nacionalista és idegengyűlölő csoportok malmára hajtja a vizet, mint például az Arany Hajnal Görögországban; és nagyon úgy tűnik, hogy igazságos(abb), egyenlőségpárti politikai rendszerek (lásd pl. a Skandináv országokat) csak prosperitásból – és nem társadalmi elégedetlenségből – nőhetnek ki.

 

varufakisz3.jpg

Too cool for school

A mai, számtalan problémával sújtott Európa gyakorlatilag két táborra oszlik – azokra, akik az EU-t szétrombolnák és visszatérnének a nemzetállamok Európájának 17. századi eszményéhez, illetve azokra, akik inkább „előremenekülnének”, és egy sokkal erőteljesebb pénzügyi integráción keresztül egyfajta politikai unióba vezetnék az EU-t. Varufakisz egyfajta harmadik utat képvisel ebben a témában.

Véleménye szerint az Unió mára túlságosan eltávolodott az európai eszméktől, főleg a demokráciától, amelynek legerősebb bizonytéka az „Eurócsoport” létezése, amelyről az európai jog említést sem tesz, pedig ott hozzák a legjelentősebb gazdasági döntéseket. Erre az antidemokratikus hozzáállásra hozza példának Varufakisz, hogy amikor Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszternek azt mondta, hogy a népe arra hatalmazta fel, hogy kedvezőbb feltételeket harcoljon ki Görögországnak, utóbbi emelt hangon azt mondta, „egy választás nem változtathatja meg egy tagállam gazdasági programját!”. Varufakisz szerint egy ilyen cinikus válasz következtében „minden demokratát ki kellene, hogy rázzon a hideg”.  

A görög emellett súlyosan kritizálta az EU által vitt gazdaságpolitikát, ami szerinte recesszióba taszítja a déli államokat (de leginkább Görögországot) azzal, hogy nem hagy számukra fiskális mozgásteret. Amikor ezt makroökonómiailag próbálta elmagyarázni az eurócsoport ülésén, állítása szerint úgy néztek rá, mint valami ritka madárfajra. Szerinte az ilyen értekezletek manapság már annyira csak a politikáról szólnak, hogy „gazdaságtanról beszélni egy ilyen gazdasági megbeszélésen szinte neveletlenségnek számít”. Emellett volt pár rossz szava a kvótarendszerre, Németországra és az Európai Központi Bankra is, ráadásul szerinte a jelenleg Európát befolyásoló erők maguktól is a szakadék felé viszik az integrációt.

Hogy állíthatja mindezek ellenére a volt pénzügyminiszter, hogy az Unió megmentése mindannyiunk érdeke?

Ennek legfőbb oka, hogy véleménye szerint már Görögország kilépése is olyan folyamatokat indítana el, amelyek végül az EU szétesével járnának, nem is beszélve a britekről. Az EU szétesését követő káosz pedig hasonlítana az 1930-as évekéhez, amelyekből az európai fasiszta rendszerek is kiemelkedtek. Varufakisz ráadásul hisz abban, hogy amennyiben a baloldal sikeresen felhívja a figyelmet a neoliberális gazdaságtan és az annak segitségével felhízlalt, gyakorlatilag kontrollálhatatlan bankrendszer visszásságaira, képes lehet Európa lakosságát maga mellé állítani az EU megreformálása érdekében.

Varufakisz ennek érdekében hozta létre idén februárban a „Democracy in Europe Movement 2025”-et (DiEM25; „Demokrácia Európában Mozgalom 2025”), amelynek jelszava a következő: „Az EU vagy demokratizálódik, vagy szétesik”. A mozgalomhoz olyan hírességek csatlakoztak már, mint Szlavoj Zizek filozófus vagy Julian Assange, a WikiLeaks hírhedt alapítója. A mozgalom kiáltványa (magyar fordítását lásd itt) felhívja a figyelmet, hogy „az Európai Unió létrehozása egy elképesztő eredmény volt, amely képes volt békében egyesíteni a kölönböző nyelvű és kultúrájú európai népeket, létrehozva egy általános emberi jogi keretrendszert egy olyan kontinensen, amelyet nem is olyan régen még gyilkos sovinizmus, rasszizmus és barbárság uralt”. Emellett azonban hosszan taglalja, hogy az Európai projekt – minden, fent említett érdeme ellenére – számos tekintetben cserbenhagyta az európai embereket.

 

varufakisz4.jpg

 

A DiEM25 célja rövidtávon az Európai Unió megmentése, amiért Varufakisz saját bevallása szerint „minden erejével, de mindenféle lelkesedés nélkül” fog küzdeni. Hosszú távon azonban a mozgalom terve az, hogy visszaállítsa a demokráciát mind az olyan tagállamokban, amelyeknek döntéshozatalába az EU túlságosan beavatkozik (lásd pl. Görögország), mind az államok feletti szinten (ld. Eurócsoport és Trojka). Emellett céljuk még „egy közös európai identitás létrehozása”, „az európai szuverenitás visszaállítása” és a „hiper-nacionalista”, valamint a Brüsszel mindenhatóságát hirdető álláspontok tarthatatlanságának bebizonyítása. Tehát a legkevésbé  sem kívánnak visszatérni a befelé forduló, nacionalista eszmék felé, csak a demokratikus legitimitás és elszámoltathatóság hiányosságait szeretnék kijavítani. Varufakisz tudja, hogy szinte megnyerhetetlen csatát vívnak, ám a véleménye szerint győzelmük nem kevésbé utópikus, mint az a nézet, hogy Európa a jelenlegi formájában fennmaradhat.

Bár nézetei és elvei sokak számára erősen megkérdőjelezhetőek, Varufakisz vitathatatlanul egy olyan – régóta esedékes – új nézőpontot, színt hozott a sokszor szigorúan fekete-fehérnek beállított vitába, amely elmélyítheti az EU jövőjéről szóló elmélkedést. A közgazdász meggyőzően érvel amellett, hogy az utóbbi években sok probléma által sújtott EU-t nem szétrobbantani vagy kibővíteni kell, hanem megreformálni, mivel a káosz kizárólag a szélsőségek számára nyújt táptalajt.

Az emberi gondolkodás olyan, hogy előbb-utóbb megunja a javítgatást, és felmerül benne, hogy jobb lenne mindent lerombolni és teljesen újrakezdeni. Az igazság azonban az, hogy egy olyan, komplex érdekek mentén évtizedek alatt működőképessé összekovácsolódott entitás esetében, mint az Európai Unió, egy ilyen „újrakezdés” minden bizonnyal a szélsőségek megerősödéséhez, opportunisták és spekulánsok felemelkedéséhez, valamint mérhetetlen gazdasági, szociális és jóléti visszaeséshez vezetne. Az olyan európai álmodozók, vizionáriusok számára, mint amilyen Varufakisz is, egy tökéletlen rendszer összetartása és toldozgatása nem a leginspirálóbb feladat, ám a jelenlegi helyzetben Európa jövője függ tőle.

 

Sedlmayr Bálint

 

1. kép forrása: Wikipedia Commons
2. kép forrása: 444.hu
3. kép forrása: nol.hu

A bejegyzés trackback címe:

http://gorbeuborka.blog.hu/api/trackback/id/tr808714344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.