Európai uniós ügyekről fiataloktól fiataloknak.

B, mint balti államok

2014. szeptember 11. - Görbe Uborka

B mint balti államok.png- Vagyis  Észtország, Lettország és Litvánia hármasa. A Balti-tenger keleti oldalán található, hasonló természeti adottságokkal és közös történelmi gyökerekkel rendelkező országcsoport. 1991-ben függetlenedtek a Szovjetuniótól, majd hazánkkal együtt, 2004-ben csatlakoztak az Unióhoz.

Észtország a legészakibb fekvésű állam, fővárosa Tallin. 2011 óta használja az eurót mint hivatalos valutát, 2007 óta tagja a schengeni térségnek. Érdekesség, hogy az észt nyelv nem hasonlít sem a lettre, sem a litvánra. Egyedülálló kultúrájával és konyhájával kedvelt célpont a turisták körében.

A soros elnöki posztot 2017-ben fogja először betölteni. Az észt EU-biztos 2014-ig Siim Kallas, aki a közlekedésért felel.

Lettország szintén 2007 óta tagja a schengeni övezetnek. A legújabb euróövezeti tag, idén teljesítette az euró bevezetéséhez szükséges kritériumokat. A főváros, Riga a Baltikum legnagyobb városa 730 000 lakosával.

A lettek először 2015 első félévében mondhatják magukénak a soros elnöki címet. A biztosi címet jelenleg Andris Piebalgs tölti be, a fejlesztés a szakterülete.

Litvánia a balti államok közül az egyedüli, ahol nem az euró a hivatalos fizetőeszköz, hanem a lita. Litvánia a legnagyobb és legnépesebb balti ország, fővárosa Vilnius. A schengeni térséghez szintén 2007-ben csatlakozott. Az ország az egyetlen balti állam, amely már volt soros elnök, méghozzá 2013 második félévében. Az Általános Ügyek Tanácsának elnöki posztját a külügyminiszter, Linas Antanas Linkevičius töltötte be.

A litván biztos Algirdas Semeta, hatáskörébe az adóügy és vámunió, audit és csalás elleni küzdelem, valamint a statisztikai ügyek tartoznak.

A bejegyzés trackback címe:

https://gorbeuborka.blog.hu/api/trackback/id/tr326652491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.