Európai uniós ügyekről fiataloktól fiataloknak.

Külügyi főképviselő – hogy legyen miről alkudozni

2014. szeptember 22. - Görbe Uborka

Több mint három hete, hogy kiosztották az uniós top job-okat. Izgatottan vártuk az eredményt, nagy jelentőséget tulajdonítottunk annak, ki tölti be ezentúl a külügyi főképviselő posztját. Aztán eldőlt: az EU új külügyi főképviselője Federica Mogherini. Mi azért most írunk erről, mert a döntés óta fontolgatjuk, hogyan értékeljük az eredményt.

Mi is ez a pozíció?

Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője olyasmi, mint egy külügyminiszter: képviseli az EU-t a világban. A pozíció fontosságát talán egy sokat idézett anekdotával érzékeltetnénk: állítólag Henry Kissinger egyszer, még a külügyi főképviselői poszt létrehozása előtt megkérdezte, ugyan kit kell felhívnia az EU-ban, ha azt szeretné, hogy történjen is valami. A Bizottság elnökét? A Parlamentét? Vagy kit? A csavaros történetek kedvelőivel szeretnénk megosztani: meg nem erősített források szerint a válasz az Európa Központi Bank (EKB) elnöke volt.

Jó hír, hogy most már mindenki azt válaszolná a kérdésre, hogy a külügyi főképviselőt. Ezért lett ugyanis a pozíció létrehozva. Hogy legyen olyan valaki, aki az EU-t egyértelműen és egy személyben képviselni tudja külföldön. Rossz hír, hogy a gyakorlatban valószínűleg most is előbb neveznénk meg válaszként a Tanács, a Bizottság vagy az EKB elnökét, mint a külügyi főképviselőt. A pozíciónak nincs túl jó híre. A rossznyelvek szerint Cathy Ashton egyenesen Van Rompuy kihelyezett szócsöve volt az elmúlt 5 évben, önálló kezdeményezések, és pláne, karizma nélkül.

Adott volt tehát a szituáció: az EU külügyi főképviselőt keres. Egy olyan helyzetben, amikor a térképre rápillantva azt látjuk, hogy Európát gyakorlatilag összefüggő válságövezet veszi körül. Oroszország a birodalmi romantika korát éli, és független ország területére tévednek / nyaralnak / vonulnak katonái, Irak és Szíria romjain az Iszlám Állam soha nem látott agresszióval tör előre, az arab tavasz országaiban pedig egyre távolabb kerül a valaha remélt demokratikus stabilizáció. Európa sokfelől sokféle veszélynek van kitéve.

Kik vetélkedtek ezekben a vészterhes időkben a külügyi főképviselői posztért?

Federica Mogherini diplomáját a római Sapientián szerezte. Ez év februárja óta volt Olaszország külügyminisztere, és viszonylag kevés tapasztalattal rendelkezik krízismenedzsmentben. A kinevezés előtt az EUobserver véleménycikkben boncolgatta, hogy bár az EU hagyományosan gyenge, karizma nélküli vezetőket választ, mégis, amikor a helyzet megköveteli, képes túllépni önmagán. És most olyan időket élünk, amikor a helyzet bizony megköveteli: az Uniónak igazi politikai nagyágyúra van szüksége. Az EUobserver cikke ugyan nem tesz egyenlőségjelet a gyenge vezető és Mogherini közé, a külügyi nagyágyú és Sikorski, a másik jelölt közé viszont igen. A Le Monde Mogherini kinevezése előtt egyenesen odáig ment, hogy amennyiben ő, a hat hónapnyi külügyi tapasztalattal rendelkező jelölt kapja a külügyi főképviselő posztot, az szomorú nap lesz Európa számára.

A bolgár Kristalina Georgieva több külügyes tapasztalattal bír Mogherininél, már csak eddigi biztosi pályafutásából kifolyólag is, hiszen a nemzetközi együttműködésért, humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztos volt. Szófiában végezte az egyetemet, majd posztgraduális képzésben vett részt az LSE-n és az MIT-n.

A harmadik jelölt, a nagy esélyes Radoslaw Sikorski, a lengyelek külügyminisztere, aki messze a legkvalifikáltabb a pozícióra. A portfóliója néhány lényeges eleme: oxfordi diploma, korábbi védelmi, majd külügyminiszter. Az egyik legtapasztaltabb külügyminiszter az EU-ban, ha kell, kompromisszumot köt, ha kell, konfliktusokat vállal fel. Svéd kollégájával, Carl Bildttel közösen dolgozták ki az EU keleti partnerségének politikáját. Az ukrán krízis kitörése alatt Sikorski ingázott Brüsszel és Kijev között, az ő twitterét figyelte a világsajtó. Határozottan oroszellenes (tekintve a lengyel történelmet és a jelenlegi helyzetüket, ezen nincs mit csodálkozni), de az USA-tól sem vágja hanyatt magát. És ha már itt tartunk, az EU kritizálásáért sem kell a szomszédba mennie. Jól hangzik, nem? Valaki, aki elég tökös vállalni a konfliktusokat, aki képes erőt mutatni, amikor arra szükség van, és kompromisszumra törekedni, ha kell. Akinek a világ vezetői felveszik a telefont. Aki egyenrangú félként ül le Kerry vagy akárki más mellé.

Hogyan dőlt el, ki lesz a befutó?

Már a kinevezések előtti napokban mindenhol lehetett hallani, hogy Mogherininek áll a zászló, mert Juncker minél több nőt akart a Bizottságba. Ez a szándéka viszont nem valósult meg, mert a tagállamok jellemzően inkább férfi biztosjelöltet állítottak. Ezért Juncker kijelentette, hogy akkor bizony nőnek jár valamelyik top job, ellensúlyozandó, hogy ők kevesebben lesznek a testületben a reméltnél. Igazi, real-life, nyomós érv a női kvóta és a pozitív diszkrimináció ellenzőinek kezébe: lám-lám, úgy lesz női jelölté a poszt, hogy van kvalifikáltabb induló! Hol marad az igazi esélyegyenlőség?

Aztán uniós döntéshozói körökben elkezdték pedzegetni, hogy a kiegyensúlyozottság érdekében szociáldemokratára lesz szükség valamelyik top job-ba. Juncker, a Bizottság Elnöke konzervatív néppárti politikus, ráadásul, a Tanács elnöki posztjára is egy konzervatív tűnt befutónak. Donald Tusk korábbi lengyel kormányfő, szintén néppárti politikus.

Sikorski esélyei a külügyi főképviselői posztra valószínűleg akkor tűntek el végképp, mikor biztossá vált, hogy a Tanács elnöke Tusk lesz. Hiszen csak nem kapja meg két közép-európai (két lengyel!) a top job-okat! Csak nem viszik el a néppártiak, vagy a férfiak a top job-okat! Ismerős, ugye? Konszenzus, kompromisszum minden áron. De milyen áron? Megéri-e feláldozni a külpolitikai főképviselő posztját a politikai alkuk oltárán? Tényleg azt szeretnénk üzenni a világnak, hogy ez a pozíció csak arra jó, hogy mindenki megkapja, ami jár neki? Ugye emlékszünk az EP-választások szlogenjére – „Ez most más”? Kíváncsian, és fenntartásokkal várjuk, tényleg más lesz-e. Vajon túl tud-e lépni Mogherini Catherine Ashton örökségén, és képes lesz-e önálló, saját arculatot adni az EU külpolitikájának?

1. kép: European External Action Service http://bit.ly/1rhwIeV

2. kép: European Commission DG ECHO http://bit.ly/1B1Dp5M

3. kép: World Economic Forum http://bit.ly/1ylXoQC

A bejegyzés trackback címe:

https://gorbeuborka.blog.hu/api/trackback/id/tr476717183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.