Európai uniós ügyekről fiataloktól fiataloknak.

A tettek, a szavak emberei, illetve az egység őrzői, azaz az EU vezetői

2014. december 19. - Görbe Uborka

Az Európai Unió egyedi intézményi struktúrával rendelkezik, ennek megfelelően annak irányítása sem hasonlítható sem az államokéhoz, sem a nemzetközi szervezetekéhez, hiszen a különböző feladatokkal rendelkező főbb intézmények, az Unió érdekeit megtestesítő és a tagállamoktól független Európai Bizottság, a tagállamok legfelsőbb szintű fórumát működtető Európai Tanács, és az uniós polgárokat képviselő Európai Parlament élén más-más politikus áll.  Ők az EU hatalmi háromszögének szereplői.

De vajon kinek mennyi hatalma, befolyása van az EU működésére, politikáira, nemzetközi kapcsolataira? Lehet-e hármuk közül abszolút „győztest” hirdetni, és milyen viszonyban állnak egymással? Vegyük tehát sorba az EU elnökeit.

Az Európai Bizottság elnöke

Az évtizedek során a Bizottság elnökének szerepe bővült, súlya nagyobb lett, hiszen csak az Amszterdami Szerződéssel (1997) bízták meg a politikai iránymutatás feladatával, addig csupán az intézmény egybefogásáért volt felelős. A Nizzai Szerződés tovább erősítette az elnök szerepét a többi biztoshoz képest azzal, hogy lemondásra szólíthatja fel biztosát, így az elnök már nem az első az egyenlők között, hanem igenis a biztosi kollégium erős feje. Mindezek mellett az elnök pozícióján csorbít a Lisszaboni Szerződés által létrehozott Európai Tanács állandó elnökének, illetve a kül- és biztonságpolitikai főképviselő pozíciójának létrehozása, ezzel is növelve az EU „főnökeinek” számát.

A Bizottság elnökének feladatai közé tartozik:

  • a politikai iránymutatás meghatározása a Bizottság számára,
  • a testület üléseinek összehívása és levezetése,
  • az uniós szakpolitikák végrehajtása terén a munka irányítása,
  • a G8-ak találkozóin való részvétel,
  • az Európai Parlamentben és az Európai Tanácsban folyó vitákhoz való hozzájárulás (ez utóbbi testületnek egyébként maga is tagja, bár szavazati joga nincs),
  • a biztosok tárcáinak összeállítása, azaz az EU kvázi kormányzati szervének működésének és személyi összetételének alakítása, prioritásainak meghatározása.

A 2014-es év a választások éve az Európai Unióban. Az új, luxemburgi származású Juncker által vezetett Bizottságot már meg is kezdte 5 éves munkáját. A Juncker által meghirdetett intézményi reform a testület gyökeres strukturális, illetve szemléleti megváltoztatását vetíti előre. Sokkal decentralizáltabb és átpolitizáltabb lesz a működés, egyes portfóliók kevésbé lesznek elkülöníthetők, sőt a hasonló politikai területek hierarchikus rendszerbe rendeződnek, így az egyes alelnökök befolyása alá kerülnek. Ahogy fent említettük a mindenkori elnök hatáskörébe tartozik az EU prioritásainak meghatározása is, ami Juncker esetében többek között a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés, az új Európai Energia Unió megvalósítása, illetve folytatni a pénzügyi unió reformját. Ez utóbbi megvalósításában az új bizottsági elnök erősebb szerepet kíván testületének juttatni.

barrosojuncker.jpg

Junckerrel ellentétben elődje, a portugál Barroso elnöksége sokkal erősebb, főként bürokratákból, elnöki irányítás alatt álló, centralizáltabb kollégium volt. Barrosot sok kritika érte az Európai Tanáccsal szembeni „alulmaradásáért”, passzivitásáért a jogalkotás terén, azaz, hogy a Bizottság kezdeményezése a Tanács „súgására” valósult meg. A kritikának lehet alapja, viszont nem szabad elfeledkeznünk a válság okán kényszerű, gyors össztagállami fellépésről, illetve arról sem, hogy Barroso idejében történt az EU Alkotmányos Szerződésének elutasítása 2004-ben, így talán annyira nem is meglepő, ha hasonlóan nagy fába ezután már nem vágta a fejszéjét. Annak ellenére, hogy az Alkotmányos Szerződés túlzottan előrehaladott ötletnek bizonyult, szép mentésként értékelhető a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése, főleg, hogy annak lényegében az Alkotmányos Szerződés az alapja. Mindezek mellett a válság kapcsán is több érdem tulajdonítható Barrosonak, többek között a híres válságkezelő „Hatos csomag” vagy a bankfelügyelet terén az Egységes Felügyeleti Mechanizmus (SSM) kidolgozása köthető a nevéhez. Továbbá határozottan fellépett a bizottsági elnöksége alatt, ha az Uniós joganyag betartását kifogásolta a tagállamokon, és az ilyenkor szükséges teendőkön (figyelmeztetés, kötelezettségszegési eljárás, az Európai Bírósághoz való fordulás) kívül személyesen is erőteljesen hallatta a hangját.

Az Európai Tanács elnöke

Az Európai Tanács elnökének pozícióját egyelőre nehéz tüzetesebben szemügyre venni, hiszen nagyon fiatal intézmény. A Lisszaboni Szerződéssel, 2009-ben létre hozott új tisztség célja a folytonosság biztosítása, mivel a pozíció betöltéséért addig a félévente váltakozó soros elnökség felelt.

A Szerződések szerint az Európai Tanács elnöke:

  • elnököl az Európai Tanács ülésein, és lendületet ad munkájának,
  • a Bizottság elnökével együttműködve és az Általános Ügyek Tanácsában folytatott munka alapján gondoskodik az Európai Tanács munkájának előkészítéséről és folyamatosságáról
  • erőfeszítéseket tesz az Európai Tanácson belüli kohézió és konszenzus megteremtésére,
  • az Európai Tanács minden ülését követően jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek,
  • a saját szintjén és e minőségében, valamint az unió külügyi- és biztonságpolitikai főképviselőjének hatáskörének sérelme nélkül ellátja az Unió külső képviseletét a közös kül- és biztonságpolitikához tartozó ügyekben.

Az állam- és kormányfőiből álló testület stratégiai kérdésekben dönt, és meghatározza az általános politikai irányvonalat az Unió számára. Nem meglepő, hogy 28 tagállam esetében nem egyszerű a főszabály szerinti konszenzus elérése. A félévente legalább kétszeri ülésük alkalmával az elnök legfőbb feladata a különböző álláspontok egymáshoz közelítése, az egyetértés ösztönzése a tagállamok első számú emberei között. Ehhez nem kismértékű diplomáciai érzék szükséges. A Bizottság elnöke, illetve az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője mellett is megtalálta az Európai Tanács a helyét, mivel ő maga is szerepet kapott az Európai Unió külső képviselésében. Bár feladata nincs pontosan körülhatárolva, amely okod adhat a másik két EU-s képviselővel való konfliktusra, általánosan eddig Rompuy a diplomáciai kapcsolatokért felelt, míg a Bizottság elnöke a külgazdasági és külkereskedelmi ügyekért. Nem ennyire egyszerű a helyzet a főképviselővel, hiszen a „munkamegosztás” szabályai a két fél között végképp nincsenek lefektetve, és eddig ad-hoc alapon működött.

Herman Van Rompuy, volt belga miniszterelnök szakmáját tekintve közgazdász, ami igazán jól jött az elmúlt évek egyik legnagyobb kihívásában, a szuverén adósságválság időszakában, a Gazdasági és Monetáris Unió továbbvitelénél. A gazdasági kormányzás kialakításának éveiben az elnök szaktudása elengedhetetlen volt ahhoz, hogy amellett, hogy eredményesen vezesse az állam-és kormányfők csúcsértekezletét és elősegítse a konszenzust, elkerüljék az euró-zóna szétesését. Az elnök hatalmi háromszögben elfoglalt szerepét mindenesetre gyengítik a „nagyok” színfalak mögötti kooperációja, például a „francia-német kettős” Sarkozy és Merkel között megköttetett deauville-i kompromisszum Növekedési és Stabilitási Paktum reformját illetően, 2010 őszén.

rompuytusk.jpg

A második elnök a sorban a lengyel Donald Tusk, akinek a dolgát megkönnyíti, hogy eddig is volt alkalma tanulni elődjétől, hiszen országának kormányfőjeként az Európai Tanácsnak eddig is tagja volt, ám mostantól az elnöki szék őt illeti meg. Személye továbblendítheti a Gazdasági és Monetáris Uniót, hiszen érzékenyebbnek bizonyulhat az euró-zónához való csatlakozás előtt álló, illetve az újonnan csatlakozott országok helyzetére saját országának okán. Megválasztásakor Tusknak voltak ígéretei, kijelentései a jövőre nézve. Most zajlik az első Tusk által vezényelt csúcstalálkozó, ami szintén sok változást hozott (hasonlóan a Barroso Juncker váltáshoz). Tusk már az ülés előtt kijelentette, hogy rövid találkozóra számít, és minden tagállamot meglepett, hogy a Rompuynál megszokott 26 oldalas konklúzió helyett egy 5 oldalas dokumentumot kaptak kézhez. Kíváncsian várjuk, mennyire lesz ügyes játékos Tusk ezen a porondon.

Az Európai Parlament elnöke

Az Európai Parlament elnökének a legegyszerűbb a feladatköre: „az elnök irányítja a Parlament minden munkáját, ellátja a plenáris ülések elnökletét és elfogadja a költségvetést. Az elnök az Európai Parlament hivatalos képviselője a külvilágban és a többi uniós intézménnyel fenntartott kapcsolatokban”. Tehát ő nem magát az Európai Uniót, sokkal inkább annak csak egy intézményét képviseli a külkapcsolatokban, ellenben a hatalmi háromszög másik két tagjával. Felelőssége, személyes hatalma a másik két elnökéhez képest csekélyebb, hiszen a 751 képviselőből álló EP-t nem irányítja, befolyásolja, szerepe az intézményen belül a nemzeti parlamentek elnökeihez hasonlítható. Személyes hatalma még akkor sem mondható jelentősnek, ha az Európai Parlament az évtizedek során hatalmas változáson ment keresztül, és mára már megkerülhetetlen társjogalkotó az Európai Uniós jogalkotásban. Mindezek ellenére, Martin Schulz, az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége képviselőcsoportjából kikerült elnöke karizmatikus személynek mondható, aki még attól sem riadt vissza, hogy az Európai Parlament elnökeként „pályázzon” 2014-ben az Európai Bizottság elnökének posztjára. Végül ez elúszott, de az EP elnöki posztján az új ciklusban is ott maradhatott, és figyelmeztette is az új bizottsági elnököt, hogy számolnia kell azzal, hogy az EP hatalma megnövekedett.

schulz.jpg

Sőt, Schulz igényt tart arra is, hogy felszólaljon az Európai Tanács ülésein.  A rengeteg ambícióval rendelkező elnök otthonosan mozog a nemzetközi porondon, nagy nyilvánosságnak örvendve Schulz találkozott többek között I. Ferenc pápával és a kínai elnökkel is, és sok nemzetközi személyiséget invitál az EP ülésekre is.

Annyi biztos, hogy az Európai Parlament súlya egyre nő az intézményi háromszögben a jogalkotás terén, illetve a Bizottság, és az Európai Tanács elnökének is beszámolási kötelezettsége van a képviselők felé.

A végeredmény

Az Európai Bizottság elnöke tűnhet a legerősebb pozíciónak, hiszen egy személyben felelős a Bizottság politikájának, működésének és prioritásainak meghatározásában. Az Európai Tanács elnökének szintén fontos feladat jutott, ám szerepe talán egy stratégiai jelentőségű „facilitátorként” határozható meg, fontos napirendszerkesztő jogosítvánnyal, ám személyével nem kerekedik felül a szuverén államok első számú képviselőin. Az Európai Parlament elnöke pedig általában intézményének „arcaként” funkcionál, és közvetít a testületét megválasztó uniós polgárok felé.

 

1. kép: European People's Party/Flickr: http://bit.ly/1zDKlaP

2. kép: Kancelaria Prezesa Rady Ministrów/Flickr: http://bit.ly/1r652vr

3. kép: Berlaymonster/Twitter: https://twitter.com/Berlaymonster

A bejegyzés trackback címe:

https://gorbeuborka.blog.hu/api/trackback/id/tr276997373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.