Szerbia nehézkesen halad az uniós tagság felé vezető úton. Mai szemmel tekintve az ottani, és az itthoni belpolitikai viszonyokat, vajon hazánk mennyiben mutatkozhat követendő EU-tagországként a szerbek számára?

Rögös nyomvonal vezet az Európai Unióig Szerbia számára. Az országban a média privatizációja körül kirobbant botrányok viszont igencsak letérítik az országot a kikövezett útról. Ám nem kell nagyon messzire mennünk a „rossz” példáért, hiszen hazánk belpolitikai színterén is kísérteties hasonlóságokat fedezhetünk fel – elég csak a közelmúlt eseményeire gondolnunk.

A csatlakozási tárgyalások jelenleg négy megnyitott fejezetnél állnak Szerbia és az EU között. A fejezetek megnyitása a legtöbb újonnan érkező állam esetében nem zökkenőmentes, mivel a belügyeket érintő kérdésekbe nem szívesen engedik beleszólni a többi tagország vezetőjét vagy képviselőit. Lassan tíz éve lesz annak, hogy Szerbia aláírta a stabilizációs és társulási megállapodást az unióval. 2008 után 2012 volt az az év, amikor az ország megkapta az EU-tagjelölt státuszt. Közel három éve, azaz 2014 januárjában indultak meg a hivatalos csatlakozási tárgyalások a felek között, de az első két fejezet megnyitására csak 2015 végén került sor.

A Balkán jelenlegi helyzete

Az emberi jogi és igazságszolgáltatási, valamint a jogállamisági és belügyi fejezetek mellett már a szabadsághoz és biztonsághoz kötődő, illetve az oktatásról szóló pontok esetében is megindulhatott a tárgyalás. Az imént említett, szabadságot is érintő cikkek szerves részét képezi a média helyzete az országban. 2015-ös felmérésekre hivatkozva kiderült, hogy a szerb újságírók több alkalommal is verbális és/vagy testi bántalmazás áldozatául estek, továbbá kifogásolható, hogy jócskán beszűkült az objektivitásra törekvő, és a kritikus felhangokat is hangsúlyozó média szerepe. Természetesen amíg az EU számára elfogadható törvények nem lépnek életbe, addig nem is várható előrelépés az integrációban.

A média tájékoztatási funkcióját gyakran helyezzük előtérbe, pedig nem csak a valóság tényszerű bemutatására igyekszik építeni, hanem a média maga is létrehoz egy valóságot. A célközönség értelmi-érzelmi befolyásolása nyomot hagy a mindennapi cselekedeteinkben. Nemcsak reflektál tehát a média, hanem sokszor a véleményformálás és politikai akaratformálás hatalmával is bír. De miért fontos mindez? Szerbia elszigetelt, elnyomás alatt lévő médiakörnyezete az oka annak, hogy a jelenség említésre került. A 2000-es évek elején az ország társadalmi szférájában ugyanis nagy megosztottság uralkodott. E megosztottság jól kirajzolódott a médiaszektorban is; a rezsimpárti - vagyis status quo melletti -, illetve rezsimellenes - változást elérni kívánó oldal - állt szemben egymással. A hivatalos médiapolitika azért vált túlzottan elnyomóvá, mert a független médiabirodalom és a civil szervezetek együttesen teret nyertek az utóbbi években. Az állampárti média mi mástól is lenne hangos, mint a kormány hivatalos álláspontjától? Az ellenzéki sereg mindezt propagandának titulálta. Az állami rádió és tévé az EU ellen szította a szerb állampolgárokat, míg a civil médiában egyértelmű Európa-barát hangok terjedtek. A kormányzat főként az 1999-es NATO-beavatkozás felemlegetésével kívánta elérni azt, hogy a közvélemény minél inkább emlékezzen a nemzetközi közösség által, Szerbia ellen elkövetett agresszióra.

Az izolációs politika – a szerb vezetés részéről – nagyban meghatározta tehát, hogy a lakosság igencsak negatív képet alakított ki a nyugati világgal - közte az Európai Unióval - szemben is. Európai eseményekről sem adtak híreket, ha mégis, akkor azoknak szintén ideológiai okai voltak – minél kevésbé pozitív fényben feltüntetni az uniót a szerbek előtt. Az a néhány politikai erő és nem kormányzati szervezet, amelyek mindezek ellenére is próbáltak jó kapcsolatot ápolni az EU-val, végül célhoz értek, bár sokáig kénytelenek voltak az árral szemben úszva kitartani a nagy halak között.

Bizakodásra adott okot viszont az a közvélemény-kutatás is, amely kimutatta, hogy a szerb lakosság 70%-os többsége egyetértett az EU-val való viszonyuk szorosabbra fűzésében. Az érzelmi ellentéteken túllépett Szerbia így elindult az integráció felé vezető úton. Az elmúlt években bevezetett média-reformok hatására, bár elkezdődött az állami kézben lévő szektor magánosítása, az eredmény mégsem kecsegtető. Több mint ezer újságíró veszítette el munkáját vagy jutott bizonytalan helyzetbe a bezárt médiacégek miatt. A privatizáció során a magánkézbe kerülő médiát újra pártbefolyás éri, mivel az átláthatatlan tulajdonosi háttér és a forráshiány ismét a kormányzati szférához közel álló személyek kezeire keríti a kisebb-nagyobb cégeket. Tehát elmondható, hogy nem történt túl nagy változás az eredeti felálláshoz képest…

Komoly fejtörést és egyben kihívást jelent az EU számára a szerbiai korrupció. A Transparency International az országot a nagyon korrumpált államok közé sorolja – a vizsgált 168 ország közül a 71. helyen szerepel. Az úgynevezett Korrupció Érzékelési Index a közszférában a korrupció érzékelt mértéke alapján rangsorolja a világ országait. A kiadott közleményekben a már említett médiával kapcsolatos visszaélés, a korrupcióellenes harc elfojtása, valamint annak megelőzésére tett gyenge kísérletek, a politikai pártok nagyfokú befolyása a közszférában, továbbá a nem megfelelő jogi keretek biztosítása szerepel a szerb állam rovásán. A választási kampányokat tekintve kiemelték, hogy még mindig nem tettek eleget a 2012-es és 2014-es kampányok idején feltárt visszaélések felderítésének és kivizsgálási kötelezettségének. Mindemellett nagyfokú bizalmatlanság figyelhető meg a bírósággal, a rendőri szervekkel és egyéb közintézmények működésével szemben.

Idő kérdése?

A nagymértékű adócsalás kezelése szintén problémát okoz az EU-nak. Szerbia ugyanis nem kevés borsot tör az unió orra alá az országból indított tiltott pénzkiáramlásokkal. Közgazdászok szerint évente 4-5 milliárd euró jut ki a szerb állam illegális csatornáin keresztül. A folyamat a vezető politikusok és oligarchák összefonódásából ered, amelyet csak súlyosbít a már tárgyalt korrupció ténye. A hatalmas összegű pénzek általában különféle hitelekből és az ország számára elérhető uniós alapokból átmosott eurókból származnak.

Kétségekre okot adó hasonlóságok figyelhetőek meg napjaink Magyarországában is. Párhuzamot vonni a két ország között egyáltalán nem tűnik bonyolult feladatnak. A magyar politikai élet egyre több, az EU nézőpontjából is megkérdőjelezhető „ötlettel” rukkol elő – ezek többsége a kormánypárt körül összpontosul. Ahogyan a médiaszektorban, úgy a közpénzek gyors és hatékony eltűntetésénél is a kormányzati hatalom embereinek és a régi üzlettársaiknak személyi összefonódása kelti az aggodalmakat.

Az ellenzéki pártok mellett a civil szféra is felsorakozik, de már a magyar állampolgárok nagy részének is szúrja a szemét az egyre nyíltabbá váló korrupció. Az itt megszellőztetett „lista” korántsem teljes, a sort még nagyon hosszan lehetne folytatni… A korrupciós index szerint országunk az 50. helyen áll, mivel a felmérés alapján Magyarországnak van a leginkább centralizált gazdasági és politikai rendszere az Európai Unióban. A bíróságokon kívül minden állami intézmény inkább a kormány, semmint a társadalom érdekeit helyezi szem elé. A politikusokkal szemben érzett bizalmatlanság legalább olyan mértékű, mint csatlakozni kívánó állam esetében. Szerbiának tehát nem tőlünk kell a jó példát átvennie, ez egészen biztos. Bőven elég lenne, ha az EU által megfogalmazott ajánlásoknak és egyedi kikötéseknek a lehető legszorgosabban és legpontosabban igyekezne alávetnie magát.

Az uniós normáknak való megfelelés valóban nehéz egy korrupcióval magas szinten átszőtt ország számára. Bízzunk benne, hogy a jövőben sikerül megoldani Szerbia komoly problémáit, ezután pedig az EU által kifogásolt kérdések esetében is megállapodhatnak a felek. Az unióig tartó hosszú út ugyanis még közel sem ért véget, de kívánjuk, hogy a közeljövőben EU-tagállamként köszönthessük déli szomszédunkat!

Ofella Levente

1. Kép forrása: express.co.uk

2. Kép forrása: media.balkanist.net