Európai uniós ügyekről fiataloktól fiataloknak.

görbE Uborka

Az EU harca a női jogokért

2017. május 15. - Görbe Uborka

Tavaly nyáron (2016-ban) a második olimpiai aranyérmét elnyerő Andy Murray-t kérdezte a riporter arról, hogy milyen érzés az első embernek lenni, aki két olimpiai tenisz aranyérem birtokosa. Murray válasza akkor az volt, hogy nem ő az első hiszen előtte már Serena és Venus Williams is nyertek külön–külön négy aranyat...

Tovább

Magyarország az oktatás eredményességi index élvonalában!

Magyarország a negyedik helyen szerepel az OECD országok között a 2014-ben kiadott oktatás eredményességi index megállapításai szerint. Ez azt jelenti, hogy Magyarország a lehető leghatékonyabban használja ki az oktatásra fordított erőforrásokat arányaihoz mérten.

Tovább

A populizmus kísértete járja be Európát.

„Egyesülve a sokféleségben” – szól az Európai Unió jelmondata. Az európai integráció évtizedeken keresztül az együttműködésről és az európai egység felé vezető útról szólt. 2016-ra azonban az Európai Unió – a nacionalisták és internacionalisták, illetve a populisták és liberálisok közötti – politikai csatározások kereszttüzébe került.

Tovább

Brexit és bizonytalanság

2016. június 23-a óta sem lett sokkal világosabb mit is jelent a Brexit. Az Egyesült Királyság és az Európai Unió kapcsolatában jelentős változás állt be, mióta a népszavazáson a többség – marginálisan ugyan, de - az európai integráció elhagyása mellett voksolt. David Cameron belebukott a saját referendumába, erősödött az idegengyűlölet az országban, és a gazdasági növekedés ugyan a vártnál kevésbé esett vissza, de a font értéke a mélységbe zuhant. Az új miniszterelnök, Theresa May az úgynevezett „kemény Brexitről” („hard Brexit”) beszél, és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is úgy nyilatkozott a napokban, hogy a kemény Brexitnek csak a bennmaradás lehet alternatívája.

Tovább

Poitiers 732., Jeruzsálem 1099., Nándorfehérvár 1456., Brüsszel 2050.

Az iszlámot és az arab vallást ki kell irtani - kisistii63

 

Az Iszlámtól nincs mit félni....a muszlimoktól sem...békés, dolgozó, családjukat szerető emberek. - Leyla_Khalaf

 

Ne felejtsük el azt se, hogy ingyenélő sisere had. Követelnek maguknak havi 2000 eurót csak úgy, Tiltakoznak a karácsony és a keresztény ünnepeink ellen lekurvázzák a nőket és ők akarják megszabni, hogy ki milyen öltözékben legyen… - szigonyos

 

Most is vallási multikultiban élsz... élnek körülötted ateisták, katolikusok, reformátusok, zsidók, buddhisták, sinto hívők és úgy látszik, muszlimok is (mit gondoltál, a sarki gyros-os református?) és? kit érdekel? - Ardian05

Tovább

Trump: üzletember vagy szélhámos?

Utolsó két kihívójának visszalépésével Donald Trump már csak egy lépésre van attól, hogy az USA Republikánus Pártjának jelöltjeként megmérettethesse magát a világ talán legfontosabb politikai tisztségéért, az amerikai elnökségért. Népszerűsége mind a demokrata, mind a republikánus proteszt-szavazók körében töretlen, ami abból is látszik, hogy sokan - az USA hagyományoktól szintén idegen szociáldemokrata beállítottságú - Bernie Sanders helyett szavaznának Trumpra, ha előbbi elveszíti a jelöltséget Hillary Clinton ex-First Lady-vel szemben.

Tovább

Egy euroszkeptikus, aki szerint az EU-t muszáj megmenteni

Április elején jelent meg egy cikk a brit liberális újságban, a Guardianben, amely a „Miért muszáj megmentenünk az EU-t” címet viselte. Ez magában nem meglepő egy EU-párti napilaptól, az viszont igen, hogy a meglehetősen hosszú publicisztikát nem más jegyezte, mint Janisz Varufakisz volt görög pénzügyminiszter. Rá az adósságválság alatt tanúsított, megalkuvást nem ismerő stílusáról emlékezhetünk, és arról, hogy hangosan kritizálta a Trojka és az eurócsoport – általa antidemokratikusnak titulált – intézményeit.

Tovább

Az EU-ellenesség oka: Trianon

Egy független, németországi agytröszt (think-tank) kutatásai bizonyították - amit mindig is sejtettünk - hogy Magyarország nagyobb hasznot húz az Európai Unióból, mint a legtöbb tagállam, de a lakói ezt az egyik legkisebb mértékben értékelik.

Tovább

Happy Birthday to (E)U!

Minden év májusában valamennyi európai uniós államban megünneplik az EU létrejöttének legfontosabb momentumát, azaz az 1950. május 9-én, Robert Schuman által elmondott nyilatkozat és ezt követően felállított Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) létrejöttét. Ettől a javaslattól számítjuk a mai Európai Unió kialakulását.

Tovább
süti beállítások módosítása