Európai uniós ügyekről fiataloktól fiataloknak.

görbE Uborka

Fésüljük össze a szálakat! – Skócia a népszavazás után

2014. október 14. - Görbe Uborka

Skócia lakossága nyugodt. Békésen folyik az élet, az emberek munkába, iskolába járnak. Ez a helyzet a népszavazás után szűk egy hónappal. Ugyanakkor elképzelhető, hogy sok minden átalakul majd a kiválás elutasítása ellenére is, hiszen a brit kormány tudja, a skótok változást akarnak. Nézzük, milyen újítások várhatók 2014. szeptember 18-át követően.

A változások elsősorban Skócia politikai berendezkedését érinthetik. Kevesen ismerik a devolúció kifejezést, ugyanakkor ez lesz az a fogalom, mely körül az elkövetkezendőkben valószínűleg a legtöbb vita folyik majd. 1997 óta Skócia és Wales területén ún. devolved government irányít, melynek talán az „alsóbb szintű kormányzatok” fordítás felelne meg a legjobban. Ezek a kormányzatok különféle nemzet alatti szinten működő jogköröket nyertek el, melyeket szabadon, a brit kormány beleszólása nélkül alkalmazhatnak. Skócia esetében ilyen például a független oktatáspolitika, törvénykezés vagy az egyház szabadsága. Skócia már a népszavazás előtt is kapott ígéretet a devolúciós jogkörök szélesítésére; Cameron például kifejezetten célzott arra, hogy ha a skótok elutasítják a kiválást, bővülő jogkörökre számíthatnak. Kérdés, hogy a referendum után érvényét veszíti-e ez az ígéret. Ez meglepő fordulat lenne, hiszen az Egyesült Királyság jelentős pártjai megállapodást írtak alá a kampányidőszakban, melyben biztosítják Skóciát a jogkörök szélesítéséről. Cameron az eredmény után ismét megerősítette korábbi ígéretét.

Minden bizonnyal a devolúciós jogkörök széleskörű bővítése lenne a legmegfelelőbb hosszú távú megoldás Skócia számára, mert így minden tábor elégedettsége biztosítható lenne bizonyos mértékben. Az elszakadni vágyókat némiképp kárpótolná néhány fontos jogkör elnyerése, az unionista szavazók pedig úgy éreznék, nem hiába szavaztak az egységre, mely a kibővülő jogkörök által gazdasági fellendülést eredményezhet. Erre utal az is, hogy egyes megkérdezett unionisták úgy vélik, a referendum következménye lehet egy, az egész Egyesült Királyságra vonatkozó írott alkotmány létrehozása is.

Egészen biztos, hogy Cameron és kormánya erőteljesebben koncentrálna a skót gazdaságra, hiszen nem kockáztathatja meg egy újabb skót szakadármozgalom kialakulását. Ez annál inkább lényeges, mert egy gyenge devolúciós rendszer nem tartható fenn örökké: egy nemzet által birtokolt kevés jogkör előbb-utóbb elégedetlenséghez vezet, ráadásul a skótok egyébként is csupán a függetlenedés előtti ugródeszkaként tekintenek a devolúcióra.

Ez a jogkörökkel kibővített, megerősített rendszer egy erős, hosszú időn át kormányzó vezetőt kíván, mellyel Skócia jelenleg nem rendelkezik. Salmond novemberben adja át Első Miniszter-posztját (így nevezik Skóciában a helyi első számú vezetőt, tulajdonképpen kormányfői beosztás), így az utódlás még kérdéses. Helyét valószínűleg helyettese, Nicola Sturgeon töltheti be, aki máris kész elképzelésekkel várja a novemberi Első Miniszter-kinevezést. Úgy tűnik, amennyiben az általa ecsetelt irányelvek mentén vezetné a területet, Skócia jelenlegi helyzete fenntarthatóvá válna, vagy akár erősödhetne is. Sturgeon kijelentette, nemcsak az Skót Nemzeti Pártban (SNP-ben) betöltött helyettesi posztja miatt szeretne vezetővé válni, hanem minden skót választó jóváhagyása által. Kérése megalapozottnak tűnik, mert szeptember 18. óta több mint 30 000 új taggal bővült az SNP, így Sturgeon támogatottsága a társadalomban szélesebbnek tűnik, mint amilyen Salmondé volt.

Ám jelenleg talán nem is az a legfontosabb, mennyien támogatják az SNP-t, hanem az, hogy a vezetés miként gondolkodik a devolúcióról. Sturgeon nem tehetett mást, elfogadta a vereséget, sőt, bejelentette, hogy nincs felkészülve egy újabb népszavazás szervezésére, csupán kiterjedtebb, „maximális” devolúciót szeretne. Kijelentette, hogy amennyiben a brit vezetés nem váltja be ígéreteit, súlyos árat fizet majd érte.

Skócia jövője tehát egyrészt attól függ, hogy a terület vezetője milyen hatékonyan tud érvelni saját érdekükben, ám ezen felül három lényeges kérdés is felmerül, mely döntő lehet. Egyrészt Sturgeon azokon a területeken népszerű, ahol a Skóciában tradicionálisan erős Munkáspárt centrumai találhatók, azaz egyfajta kiújuló hatalmi harc várható. A devolúció szélesítése érdekében a két párt együttműködése szükséges. Másrészt a skót népszavazás után a walesi és észak-ír vezető is véleményt nyilvánított: ismervén a Skóciának tett, a jogkörök szélesítéséről szóló ígéretet, ők is hasonló intézkedéseket követelnek. Ha győzedelmeskednek ilyen téren, Skócia jogainak fejlesztése megkéshet. Végül a devolúció jövőjét befolyásolhatja a 2017-es, az egész Egyesült Királyságot érintő népszavazás az EU-ból való kiválásról; hiába kapna maximális devolúciót a terület, ha az EU-ból kikerülve számos új gazdasági nehézséggel kerülne szembe.

Skócia tehát új harcra indul, ahol rendkívül sok szálat kell összefésülni egy sok egyeztetést igénylő devolúciós szerződés megkötéséhez.

1. kép: Antonio Cinotti http://bit.ly/11ijKUG

2. kép: The SNP http://bit.ly/1wyoEGe

A bejegyzés trackback címe:

https://gorbeuborka.blog.hu/api/trackback/id/tr286784947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása