Az idei, 2014-es év lehet az első, hogy a görög gazdaság kiléphet abból a hat éves visszaesésből és vergődésből, amelynek az eredményeképpen a görög egy főre eső nemzeti termék 20 százalékponttal csökkent, a gazdasági fejlettségi szint pedig nagyjából a 90-es évek végi fejlettségi adatoknak felel meg. Mi okozta az „időutazást”, milyen hatásai és következményei voltak ennek? Mikor térhet vissza az ország a jövőbe? A poszt röviden ezeket az egyébként rendkívül összetett kérdéseket járja körül.
Durva kijelentésnek tűnik, de azért nem járunk messze a valóságtól akkor, ha kijelentjük: a fenntartható, nem csak egy-két éves gazdasági növekedés alapjai Görögországban mindig is hiányoztak. A 90-es évektől tapasztalható fejlődés alapja a magánszektor és az állami szféra kéz a kézben történő eladósodása, és ezáltal a görög kereslet növekedése volt, amit például az athéni olimpia is jelez. Az eladósodás motorját pedig a világgazdaságban és az euróövezetben jelen lévő – magasabb hozam felé áramló – olcsó pénz jelentette. Nőtt a folyó fizetési mérleg, a költségvetés hiánya, az államadósság. Rossz az oktatási rendszer, a kormányzás nem hatékony, az adórendszer korrupt, az adóelkerülés nagyarányú, az üzleti környezet pedig, (amely azt jelenti, hogy mennyire könnyű, érdemes vállalkozni az adott országban, érvényesülnek-e a piaci szabályok) szörnyű volt. Nyilvánvaló, hogy ezen a helyzeten a gazdasági szerkezet, az újraelosztási rendszer drasztikus és fájdalmas átalakításával lehetett volna segíteni, ami egyrészt drága és politikailag nehéz (többek között a választási ciklusokban gondolkodó politikusok miatt), másrészt pedig a pozitív hatásokat csak hosszabb távon gyümölcsöző folyamat.
Nem is volt erre idő. A 2008-as válság hatásait, vagyis a gazdasági visszaesést és a költségvetési hiányt a görög kormány képtelen volt kezelni, helyette a hiányra vonatkozó adatokat kozmetikázta. A 2010-es választások után, novemberben „borult a bili”. Néhány hónap alatt megtörtént az, amire az euró létrehozói soha nem mertek gondolni: egy tagállam az euróövezetben a csőd szélére sodródott. Ezért az euróövezet kénytelen volt rögtönözni, és pénzt adni az épp csődbe kerülő Görögországnak, hogy például ki lehessen fizetni a tanárok bérét. Egy segélycsomag nem is lett elég, a válság súlyosbodása közepette még egyről dönteni kellett 2012 márciusában. Ezek a csomagok összességében 240 milliárd eurót tesznek ki, amit öt éven keresztül lehet lehívni. Csak összehasonlításképpen, hogy mekkora összegről is beszélünk: ez az idei magyar GDP majdnem 2,5 szeresének megfelelő összeg (!!!). Ehhez még hozzászámolhatjuk azt is, amit a görög adósságszerkezet átrendezése, gyakorlatilag az adósság elengedés jelentett.
A program egyes közgazdászok szerint túlságosan is szigorú feltételrendszere a gazdasági szerkezet, az adórendszer és a szociális ellátórendszer átalakítását, de legfőképpen gyors költségvetési konszolidációját jelentette. Utóbbi eredményeképpen a költségvetési hiány a 2009-es közel 16%-os GDP arányos szintről 2014-re 2% körüli szintre csökkenhet.
A válságkezelés eredményének megítélése még meglehetősen korai. Az azonban látható, hogy a költségvetési helyzet konszolidációjában jelentős eredményeket ért el az ország. Ennek azonban rendkívül nagy növekedési és társadalmi áldozatai voltak. Elég csak a görög tüntetésekkel, politikai felfordulással kapcsolatos hírekre gondolni. A válság során még az is többször felmerült, hogy az országnak el kellene hagynia az euróövezetet, és újra be kellene vezetnie a drachmát, mivel az euró tehető felelőssé a válság kirobbanásáért, illetve ez teszi lehetetlenné a hatékony válságkezelést is. Ebben a formában mindkét állítás megcáfolható. Az euró bevezetéséből származó pénzügyi stabilitás és megnövekedett bizalom olcsóbb finanszírozást tett lehetővé, és ez vezetett mind az állami, mind pedig a magánszektor hitelezési lufijához. Igaz ugyan, hogy az euró megléte lehetetlenné teszi a valuta leértékelését, amely segíthetne az export versenyképességének javításában, illetve a görög munkaerő relatív árának mérséklésében. Ugyanakkor jól működő exportszektor hiányában a drachma sem sokat segített volna. Egy átállás feltehetőleg hatalmas pénzügyi felfordulást okozna a görög bankrendszerben, szinte biztosan államcsődhöz vezetne. Nem beszélve arról, hogy egy ilyen esemény milyen láncreakciót indítana el az euróövezet perifériájának igencsak meggyengült gazdaságaiban.
A görög válságból és válságkezelésből néhány tanulság mindenképpen levonható. A növekedést ösztönző reformok hiánya előbb-utóbb visszaüt, az ország lemaradásához vezethet.
1. kép: tigerweet/Flickr http://bit.ly/1DRVmFr
2. kép: Gwydion M. Williams/Flickr http://bit.ly/1rRWKkF
